Érdekes! Tóth Andi ezeket még A Dal döntő előtt mondta

Tóth Andi Berkes Olivérrel állt színpadra, kétszer is a nézői szavazatok juttatták őket tovább.

"Már az X-Faktor alatt tudtam, hogy A Dal nagy kihívás, abban az évben a párom is indult, így végig izgulhattam vele. Amikor megérkezett Berkes Olivértől a felkérés, először nagyon megremegett a lábam, hiszen itt újra a közönség dönt, és egy újabb színpadon kell megmérettetni magam úgy, mint korábban."

Megható előadások x-faktorosoktól
"Akkor is minden egyes eredményhirdetés nagyon nehéz volt, de most szombatról szombatra azt érzem, hogy meg kell küzdenünk a továbbjutásért. Az X-Faktor alatt is rengeteg mailt, üzenetet kaptam, amikor lebetegedtem, akkor segítettek a gyógyulásban, vagy akár egy éjjeli próbánál sokat számított, hogy kaptam biztató leveket. A Dal-ban már megvan az a közönség, aki korábbról kedvel, és ez hatalmas biztonságot adó hátország. A műsor alatt sikerült megnyernem őket, és mindent nekik köszönhetek. Nekem az X-Faktor adott közönséget, nélküle még mindig Nagyváradon ülnék az iskolapadban" – mondta.