X-faktor 2014 válogató: Bartus A. Barbara bekerült - videó

Szeptember 6-án este fél 8-kor elindult az X-Faktor 2014-es évada.

Bővebb anyagunk ITT az első válogatóról.

Az RTL Klub mentorasztalánál idén Tóth Gabi, Alföldi Róbert és Szikora Róbert mellett, az Amerikából a műsor idejére hazatérő Little G Weevil blueszenész foglal helyet.

Kiadványok, akciók, érdekességek.

Az 1. Válogatás első fellépője azonnal magasra tette a lécet, hiszen a Bolygó nevű bolygórol érkező Tha Shudras szuperhősökből álló különítménye azonnal bezsebelt négy igent a mentoroktól.
Természetesen nem mindenki mérte fel annyira jól a képességét, mint a szuperhős fiúk, idén is sokan inkább külsejükkel tűntek ki a tömegből, sem mint az énektudásukkal.

Fidrik János forró naciban érkezett az X-Faktor színpadára, Fábry Pál produkciója közben majdnem felgyújtotta a stúdiót, Kurja István pedig bikiniben, egy rózsaszín úszógumival a derekán énekelte el a Pancsoló kislányt, azonban hangilag sajnos egyik versenyző sem tudott kiemelkedni a mezőnyből, így még a Tábor előtt távozniuk kellett.

Kovács Anikónak rosszul indult a napja, hiszen az egyetlen Budapestre tartó vonatot lekéste, azonban a huszonnyolc éves lány nem adta fel, és stoppal végül megérkezett a meghallgatásra, ahol sikerült levennie a lábukról a mentorokat, Tóth Gabi ráadásul állva, fütyülve, tapsolva bíztatta produkciója közben a masnis lányt.


Anikó négy igenével egy pozitív lavinát indított el, hiszen utána Simon Fruzsina, Gotthard Ádám, Szigeti Júlia, Bíró Mónika, Némethy Brigitta, Németh Márk, Torti Laura, és Rós Sarolta is begyűjtötte a lehető legtöbb igent az X-Faktor színpadán.

Nézd meg a 
Bartus A. Barbara előadását.