Augusztus 13-án itt lép fel Muri Enikő

Augusztus 13-án Romániában lép fel Muri Enikő  Az énekenső Gyulakutára, a Főtérre érkezik.

A koncert 20 órakor kezdődik.

Megható előadások x-faktorosoktól

Tizedik alkalommal szervezik meg augusztus 12. és 14. között a Gyulakutai Községi Napokat.

Idén a városokat is megszégyenítő zenei palettával készül a község vezetősége, a fellépők soraiban többek között szerepel az Apostol, a Republic, az Ismerős Arcok és még Muri Enikő is.

Komolyan veszik a feladatot a hivatal alkalmazottai, ha már csak a községi napok meghívóit tekintjük. Igazából, már augusztus 11-én, csütörtökön elkezdődik a három napos ünnepség a testvértelepülések és vendég küldöttségek fogadásával.

 Pénteken, már igazi falunapos hangulat és városnapos programsorozat várja a Gyulakutára érkezőket. Borkóstoló és borverseny nyitja az első napot, majd modern táncokat láthatnak az érdeklődők a gyulakutai és havadtői iskolások előadásában.