A Dal 2015: taroltak az X-faktorosok

A zsűri döntése alapján Szabó Ádám, Oláh Gergő, Ív, a Pankastic!, valamint Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo, a tévénézők szavazataival pedig a New Level Empire jutott tovább a szombati második elődöntőből a középdöntőbe A Dal című showműsorban, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.

A legtöbb pontot (46-ot) Szabó Ádám kapta a zsűritől, aki a Give Me Your Love című dalt (szerzők: Szabó Ádám, Bori Tamás, Katona Tamás és Kozma Kata) adta elő. A tangóharmonikásként szintén ismert, érett produkciót bemutató énekes A Dal 2013-ban is indult már, akkor nem jutott tovább.

41 pontot kapott Oláh Gergő, aki A tükör előtt című dalt, Havas Lajos, Csicsák Norbert, Oláh Gergő és Lombos Márton szerzeményét énekelte, 38-38 pontot kapott Ív és a Fire (Katona-Zsombori Éva, Tóth Lóránt, Gálosi László), illetve a Pankastic! Kicsi a világ, de nagy világ (Pankastic!, Kálmán Tamás) című dala, ők szintén továbbjutottak a középdöntőbe.

A két egyaránt 36 pontos versenyző közül a zsűri juttatta tovább Éliás Gyula Jr. és a Fourtissimo közös produkcióját, a Run to You-t (Éliás Gyula Jr., Király Martina). Ez azt jelenti, hogy Éliás Gyula Jr.-t és két egykori tanítványát, Szabó Ádámot és Oláh Gergőt egyaránt láthatja a közönség a középdöntőben.

A hatodik továbbjutó a tévénézők szavazataival a New Level Empire és a Homelights című dal (szerző: Krajczár Péter, Ujvári Zoltán Szilveszter, Nyujtó Sándor, Mayer Petra) lett, így ez az együttes is bekerült a középdöntőbe.

Bővebb a második elődöntőről.

Kiadványok, akciók, érdekességek.