Kocsis Tibor: "Nincs titok. Talán csak annyi, hogy a ..."

Szeretem a minőséget. Ezt mindenki tudja rólam. Értékelem és támogatom azokat az embereket, akik erre törekszenek. Mert a mai világban szükség van erre; kellenek nekünk az ilyen személyiségek, akiktől kapunk valami pluszt.

A legtöbben már úgy vannak a tehetségkutató műsorokkal, hogy csak legyintenek egy-egy győztes láttán: úgysem marad fenn sokáig, eltűnik a süllyesztőben. Kocsis Tibó szerencsére rácáfolt erre az általánosításra, hiszen továbbra is magas színvonalat képvisel minden fellépésén, s igyekszik különlegességeket is mutatni. A győzelme után ismertem meg, s bár ritkán tudunk találkozni, de igyekszünk tartani a kapcsolatot, s figyelemmel kísérjük egymás pályáját. Kérdezik tőlem néha, változott-e valamit a személyisége ezalatt az időszak alatt? Biztosan, hiszen mindannyian változunk. Ha valamit mégis ki kellene emelnem, az talán a maximalizmus és a profizmus; mert a tapasztalatoknak köszönhetően ezekre mégjobban odafigyel. De ugyan olyan szerény, s alázatos maradt, mint amilyennek megismertem.

Tervekről, videoklipről és az X-Faktor új szériájáról beszélgettem vele.

Lassan két év telt ez azóta, hogy megnyerted a második X-Faktort, tavaly ilyenkor már túl voltál az első klipforgatásodon, lemezbemutató koncerten. A szakmát ismerve valószínűleg sokan csak legyintettek, hogy te is egyslágeres, egy nyári előadó leszel, amire szerencsére rácáfoltál...a minőségi zenét kedvelők örömére. Mi a titka vajon Kocsis Tibónak?


Kocsis Tibó: Nincs titok. Talán csak annyi, hogy a befektetett munka előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Az első albumról három dal is rádióba került, és az emberek velem együtt éneklik a fellépéseken. Számomra ez a legnagyobb ajándék, és az, hogy a közönség is legalább annyira szereti ezeket a dalokat, mint én.

Mennyire éreztél változást az embereken ha a kezdeteket nézzük, és a mostani állapotot? Vannak régi és új arcok egyaránt a fellépéseiden?

Kocsis Tibó: Van egy nagyon masszív törzsközönség, akikre mindig számíthatok, legyen az belépőjegyes vagy egy vidéki város nyílt napi nyilvános koncertje. Örömmel látom, hogy minden fellépésemen bővül a létszámuk, akik utána már tudatosan keresik, hogy hol hallgathatnak meg legközelebb. Olyan ez, mint egy szép növény: elülteted a magot, és látod, ahogy egyre nagyobb lesz, és mindig új hajtásokat hoz. Persze ehhez gondozni is kell!

Volt olyan meghatározó élményed, mikor mondjuk megtudtad azt, hogy egy illető kicsit kétkedve ment el a fellépésedre, de utána pozitívan csalódott?

Kocsis Tibó: Minden előadó küzd azzal, hogy beleteszik őt valamilyen skatulyába. Én is nap mint nap találkozom ezzel: egy-egy buli után odajönnek hozzám, és elmondják, hogy gondoltak „valamilyennek”, de aztán teljesen más élményt kaptak. Nekem emiatt kellett minél jobban megnyílnom, már akkor is, amikor elindult az X-Faktor. Malek Miki is mondta: „Tudjuk, hogy te milyen vagy, humoros, néha féktelen, felszabadult, de nem mehetünk oda egyesével mindenkihez, hogy ezt bebizonyítsuk. Meg kell mutatnod!” Én meg a fellépéseken általában meg is mutatom.

Az interjú ITT folytatódik