Szabó Mariann érettségi után Budapestre került és 2001-ben végzett a Gór Nagy Színitanodában.. Miközben partizenekarokban énekelt, bekerült a Jekyll és Hyde musical magyarországi ősbemutatójának stábjába.
Egyenes út vezetett az Etűd Zeneiskolába, ahol Arnóczky Noémi és Winand Gábor segítségével csiszolta zenei tudását. Mindeközben a Földessy Margit Színistúdiójába járt és több előadásban is játszott az IBS Színpadán.
Ezt követte az első Unisex korszak, 2 nagylemezzel, 4 videóklippel és rengeteg élő koncerttel (2005-ig). 2004-ben felvételt nyert a Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus szakára. Ezután kezdett el karaoke műsorvezetőként dolgozni tanulmányai mellett 7 évig.
2010-ben fogadásból indult el Samu Kriszta Mazsi barátnőjével az X-Faktor első magyarországi szériájában. Legnagyobb meglepetésére lenyűgözte a zsűrit és a közönséget így bekerült a legjobb 12 versenyző közé.
Még ebben az időszakban döntöttek úgy a Groovy zenekarral, hogy összefognak. Remek, kicsit jazzes-funkys műsort állítottak össze és járták a klubokat. A Jazzy Rádió támogatásával 2 miniturnéjuk is volt.
2011 őszén újra egymás mellé sodorta őket az élet Erdélyi Lacival. Először csak baráti beszélgetésnek indult az egész, aztán egyszer csak elkészült az új dal (Táncold át az éjszakát címmel), majd elindult a nagykoncert reklámozása, amivel az Unisex 15 éves fennállását ünnepelték meg.
2012 októbere sok kalandot, és változást hozott. Az Unisex zenekarral békében, ám végleg elváltak útjaik. Ismét együtt dolgozott a Nem adom fel, valamint a Budafoki Dohnányi zenekarral. Emellett közös jövőt tervez a De Luxe-szal, Kató Zoltán vezetésével, és újra énekesnője lett a Groovy zenekarnak is!
Jelenleg karaoke műsorvezetőként a 'Songbird Karaoke' csapatában dolgozik.
Lájk lent, ha tetszett Szabó Mariann Pink So What című dalának előadása.