Geszti Péter nem győzi méltatni a Hajdu-ikreket

A mentor még a produkciót követően is ódákat zengett Beáta és Mariann produkciójáról.

Az X-Faktor első válogatójának egyik legnagyobb meglepetése a Hajdu-ikrek fellépése volt. A lányok bravúros belépése és énektudása nem csak a közönséget, de az ítészeket is komolyan meghatotta, főként Geszti Pétert.

A mentor az X-nek mesélt arról, miért érzékenyült el a Hajdu-ikrek fellépése alatt. Bár nem tartja magát egy érzelgős embernek, utólag bevallotta, hogy bizony még őt is érik meglepetések, amikor egy-egy újabb tehetség lép fel a tehetségkutató színpadára. Hajdu Beáta és Hajdu Mariann közös produkcióját követően csak áradozni tudott a két lány tehetségéről. ,,Rám igazán nem lehet mondai, hogy nem vagyok a szavak embere, de most kikészültem.’’- mondta Geszti még az X-Faktorban. Hogy mit is jelentett ez, a színfalak mögött fejtette ki:

- Olyan tökéletes gyönyörűség volt abban, ahogy ez a két lány kijött és tökéletesen, tisztán és szeretnivalóan énekeltek – egyszerűen imádnivalóak voltak. – mondta Geszti Péter az X-nek.

Geszti már most a szívébe zárta az általa csak ’’maglódi angyalok’’-nak aposztrofált lányokat, de a őket is megkérdeztük, hogy milyennek érezték az első fellépésüket és mit jelentett számukra a mentori dicséret.

A Hajdu lányok megmutatják otthonukat - érdemes megnézni